Mert a véges peremére érve
megtorpan bennünk az értelem.
Nem látunk át a túlsó partra,
csak a végérvényes hiány van jelen.
Betölti, és szétveti ezer szilánkra
a logikusnak látszó érvelést,
s mert nem teremthetünk újat, feladjuk
e szánalmas,szürke hullámverést.
Tér és idő dimenziója billen,
míg sarkából fordul ki a világ,
dörömbölünk sebzett ököllel,
semmi sem szűrődik falainkon át.
A reménytelenség bezár egy szobába,
melynek, úgy véljük: nincsen ajtaja.
Majd csönd lesz és végül felnézünk az égre:
s akkor lehajol hozzánk a Mindenség Ura.
