Hányszor érezte: nincs tovább,
eltemeti a vad világ!
A csend-vajúdta halk remény
felvillant mindig: van esély,
és valóság lesz a végtelen,
ahol semmi sem reménytelen:
könyörülve a dúlt életen eléri
gyengülő kezét
valami égi hatalom,
s úrrá lesz végleg
a vadakon: felemel, oltalmaz,
elrejt tenyerében.
(Asszociáció Keresztury Dezső: Valaki tenyerében)
*
Keresztury Dezső: Valaki tenyerében
Sokszor nem tudtam, mi derül
ki végre sok titok közül
meglepetésül;
valóság lesz a képzelet,
vad csatazajra ébredek,
harcban ész nélkül;
belezuhantam, visz az ár,
mihez, mert kell, okot talál,
hogy fennmaradjon végül.
A gyötrött test, mely elveti
eszméletét: nem kell neki,
mert csupa vér már;
visszaájul, vagy kirepül
a fénybe vagy alámerül,
sűrű, kövér sár
nyeli; új törvény dobja ki,
új áramokba hullani,
hol más fény, más sötét jár.
Kérdezhettem, hol is vagyok,
mit is tegyek, mire a sok
esély, hisz látni
néhány lépésre, ha tudok,
sodrások, labirintusok
szédületében bármi
várhat, kő, iszap, parti rét,
s rám veti háló-végzetét
angyal, ördög, akárki.
Sokszor éreztem: vége van,
megölnek, elvesztem magam,
s mindig túléltem;
sokszor éreztem: eltűnök,
s a nap mind újra kisütött,
valaki lenyúlt értem;
mindig úr lett a vadakon
valami nagyobb hatalom,
s elfértem tenyerében.
