Bevallok most minden
tagadatlant, beismerem
hogy számtalan, kéjes
gondolatban kísértenek
testeddé látott, ízlelt
tapintott árnyak… túlsággal
tágas ágyam vágyai…
ajzott bőröm feléd-kiáltásai
-tán lelkem éhe marja
testem, folyton téged érinteni…
S nem tagadom azt sem,
hogy képzelt csókod íze
oly édes-keserű, hogy
attól sírni kell… Bár volna
könnyem ízed ajkamról
mosni el! S nem így, epedni
számolatlan éjen át, míg
fohászra kényszerít a vágy
-alkura bírni részvétlen Eget…
S az sem lehet titok,
hogy látásodért, ha kell
pokolra is megyek! Nem
bánom, égessenek eleven
tűzön! Érted, szótlan tűröm
húsom jajkiáltásait
s hamvammá hullva is csak
egy, mi érdekel… Hogy
e világból, ajkamon
neveddel múljak el…
