Fogom a kezed...
egy emlék nem ereszt,
lehunyt pillám alól
kérezkedik tenyered selymébe,
félve csókolja ujjadra
az elhagyott álmokat,
még vállam érinti vállad,
az óra a falon
a perceknek suttog,
kéretlen kopog a hajnal
jégvirággal szőtt ablakon,
a pillanat fehér lepedőn
ott feledett vággyal ölelkezik,
fogom a kezed...
nyelvemről indul a szó,
majd megbotlik számsarkában,
hozzád kérezkedne,
ha egy mosoly
elfeledve a tegnap keserűségét
fogadná nevetve,
de csak megremeg,
s küldi távoli-messze,
fogom a kezed...
már búcsúzik az éj,
résnyire nyílt ajkadról
illan a sóhaj,
s betakar engem,
mozdulsz, én veled mozdulok,
ölemben ébred a vágy,
még kezed fogom
még hajolnék föléd
még akar a testem...
a kezed fogom,
hallod: a te csended zokog bennem.
