Ne mindig a földön járjak,
elmegyek a fákra ágnak.
Állok tetőre kéménynek,
füstjével az égig érjek.
Tocsogjanak a latyakok,
esőnek is elállhatok.
És ha szélnek is elmegyek,
szárnyra kelhetnek a lelkek.
Állok aztán Napnak, Holdnak,
édesanyámnak ragyogjak.
