Mint absztrakt kép, rendezetlen
a hajnali égbolt, fenn a messzeségben
szabálytalan vérfolt jelzi, szél közeleg:
így mondják a régi öregek.
Felhők tolulnak egymásra, gomolygó
fehér, s belé szorul a másik, szürkén,
feketén. Mire megvirrad, eltűnik odafenn
a kék, s mintha dézsából öntenék,
zuhog az eső, tán' jég is lesz benne,
hideg, dermesztő.
Seregélyek szállnak rajban kertek felett,
valamelyik házban felsír egy gyerek,
aztán újra csend.
Olyan messze még a reggel,
mint szép álom múlik a nyár,
pirkadat kezében hulló levelek
Ősz apó készít a tájból,
színes metszetet.
