Hát Bandi, nem gondoltam volna,
Hogy verseid lapozva elfogy ajkamról a szó,
Vagy ha mégis szólnék,
Szomorú dalba kell kezdjek,
Utánad siratni az elmúlt százat, ezret.
Hogy szüli az ország a sok ősmihasznát,
Hogy száz év után sem látunk,
Csak szétterülő masszát,
Nincs kötőanyag, mi tartást adna,
Nincs gerinc, mi fejet fenntarthatna,
Hogy ennyi év alatt tán ha kétszer
Szorítja lázadni és öklelni a kényszer,
Pedig sorsa birkasors volt,
S nem különb az most sem,
Hányszor veri hátát bottal a nagy Isten!
Tán nincs olyan év az elmúlt százból,
Hogy ne fordult volna ki a világ a sarkából,
S itt ezek a birkanépek
Hagyták nyírni hátuk,
Nem rúgtak, nem téptek,
De még nem is kértek,
Hol van itt egy pásztor?
Ki tudja, hogy e bolond nyáj
merre kódorog magától?
Nincs egy kolompos,
Ki után menne, ki nem lenne lompos,
Vagy lyukas subáján épp nem szenderegne.
S ha egyszer Párizs lehetnénk,
Vagy legalább Prága,
Hogy ne rajtunk röhögjenek világcsúfjára,
Ha a fiaink mind itt lehetnének,
Nem széledtek volna nyugatnak és délnek,
„Nem lennénk játéka mindenféle szélnek”
Akkor kifordíthatnánk sarkából a rendet,
Felboríthatnánk mindenféle trendet,
Lám csak ma is elmentek vagy százan,
Mind, kiben egy csöppnyi kis bátorság van,
S ki itt maradt, csak halkan béget, kussol,
Fetreng a sárban,
Tudatlan tapos a saját mocskában.
Hej Bandi, ma is szomorú az ének!
Jézust látom menni, s itt hagy Ő is végleg!
