Az éjjel a feledésé:
sápadt színeken át szalad
álmaink kibomló hálója,
mit nem tarthat fogva a pillanat.
A reggel a vigasztalás:
szemed a fényt szótlan beissza,
hogy feledd a megszerzett tudást:
időnk nem térhet soha vissza.
A délután langyos álmodás:
rigók nesze lombok sátorán,
örök kötés – örök oldás
s mindenen át megannyi talán.
Az este az emléké:
már mind távolabb a földtől,
lábujjhegyen elrugaszkodva,
s kezdődik minden – máshol – elölről.
