Te, ki szavam veszed időről időre,
s elnémítod bennem a fel-felsíró strófát,
mondd, mit adhatnék a versekért cserébe?
Ajánljam fel Neked a legutolsó órát?
Vagy azt kéred, mikor eszmélt bennem a lét,
s anyám-apám válla fölött kinyílt a világ?
Bármit fölteszek, mondd hát, mi legyen a tét!
Nekem a szóért nincsen hiába-szolgaság.
Szánalmas, semmi kincseim vidd magaddal,
legyek árvább, mint márványba vésett költemény.
Csak maradjon bennem néhány egyszerű dal,
csak a lángot hagyd lobogni ujjaim hegyén!
