Emlékszel még a régi telekre,
mikor hótól roskadoztak a fák?
S bár kézzel is érintettük,
mégis hittük: fényből van a világ.
Mintha becsomagoltak volna minket is
e szikrázóan fehér lepelbe,
még a hétfő reggel is ünnep volt:
a csöndet csöndben ünnepelve.
Csak a cinkék szárnyának moccanása
súrolta e mozdulatlanságot,
s mi ráleheltünk az ablaküvegre,
hogy életre keljenek a jégvirágok.
Karácsony előtti áhítattal vártuk,
hogy a fényből lehajló kegyelem,
megtöltse újra és újra a szobánk,
s a szívünk Isten hajléka legyen.
Rég volt. Messziről jönnek e pillanatok…
Nem akarom elfeledni őket,
és felnőttfejjel is álmodom tovább
a gyermekkori hómezőket.
