tekintetünk – a sanda lét.
Szemünktől félő istenek
őrzik az égnek üvegét.
Átlátszó éjszakákon,
mikor a csönd csak létezik,
eljön az árnyék és feketül,
kihűlő fényhez érkezik.
Ne reszkess édes – vétkemen!
Szemedtől lettem árva.
Lelenc a kő, a nyelvem is
vigasznyi versekbe zárva.
Éneknyi időmet tékozold,
ha fölgyújtott véremhez érsz.
Csuklóm lüktet hazányi tájban,
földemet érzem, visszatérsz.
Hegyek elomló szívében
várlak, lépteid elé térdelek.
Imádkozom hű sebeinkért,
jöhetnek értünk kék telek.
Lélegzetünkre hull a hó,
ránk terítheti jövőnket állig.
Egymás tenyerében tüzet
tartunk, elélünk mindhalálig.
