Két fiam felnőtt.
Körülöttem
néhány száz vers:
ennyi egy élet.
Uram!
Nekem nem adtál utipénzt,
hogy miből kezdjek, miből éljek.
Nem gyűjtöttem, és nem herdáltam,
mert a semmi is több volt nálam,
csak létem léte volt ajándék,
de már attól is úgy megválnék...
Másnak nem érték, nekem csak teher,
a semmi lábánál hever...
Ennél több volna nagyra vágyni
érdemtelenül, vagy akármi,
ami célt ad, reményt, vagy vak hitet...
Azt is minek, azt is kinek?
A gyertyák lassan már kihunynak,
mit mondhatnék annak az úrnak,
aki szétfoszlott már a semmiben,
akár gyermekkorom, hitem...
