mikor a kertek alatt már a hó szitált,
de a szívemben tavasz muzsikált
és hittem, elhittem azt, hogy lehet
szív nélkül csók, szó nélkül üzenet.
Elég a vágy és minden megy tovább:
álom, mese, szivárvány… délibáb…
Elég hozzá egy röpke kép?
Mit akartam, és miben bíztam még?
Hogy felhők fölé szállok és az ég
megáld az örök ifjúsággal,
ami felér e látható világgal…
Oly messze már, mert tovaszáll
az álom, mese és a sok szivárvány.
Itt állok újra örök árván.
Csak délibáb: egy fejre állt világ,
Ennyi, mi megmarad.
Azt súgja:
Nézz tükörbe,
és ismerd fel magad!
