már sebes levelek sistergő zöldje közt
biccent felém sok sárga tulipán.
A kis királyok – mondjuk egymás között.
Most is a parkon át fogom
apró lépteim egyre szaporábbra.
A szélkötélen gyolcsszavad vakít
s még hibátlan az ég üvegzománca.
Most is a parkon át jövök,
sok éve így, kétfelől fák karolnak,
az út végén int, fellendül karod.
Megrémülök. Jössz-e, vársz-e holnap?
