de mért van az, hogy folyton írni kell,
halászni partra hulló sok szilánkot,
álmodni: sodrás árja még emel,
és nem törődni, hogy mi vár ma rád ott,
mindegy is az, hogy miről szól a mű,
hogy billentyűzet vagy csak tollad szülte,
radír és kréta nélkül egynemű,
többszólamúként fogja már a fül, te
csak nyomkodod a gépet egymagadban,
hol összetört mozaik képe lebben,
magadra ismersz végtelen darabban,
a toldalékokban, szünetjelekben,
ha más választásod már nem marad,
papír-formában – osztod szét magad
