Szoliva János: Bujkálok

Megszüli felhőit az ég.
mindig záporoz valami.
S ha föltámad a szél,
a túloldalra költöznek a fák.

Vihar után
átrendeződnek a dolgok,
a házamban már nem én lakom.

Versben élek,
ott vagyok a sorok között.
Bujkálok, hogy észrevegyenek.