Mint pókhálóban finom, szürke szálak
hajnali fényben gyöngysorokká válnak,
vagy mint az égő gyertyák egy ünnepi tortán,
vagy mint a hangjegyek sorakoznak a kottán,
amilyen rend van fenn, a magas égen,
mikor csillagok ragyognak az éjben,
valami ilyen tiszta rendre vágytam,
gyerekkoromtól kezdve... s nem találtam
máshol, mint a költészet rendszerében.
Számomra a vers lett maga az Éden.
Talán ezért szerettem volna lenni költő.
A gyermek rímek közt is előbb-utóbb felnő...
ahogy mondják, benő a feje lágya.
Tudja, hogy nem teljesül minden vágya,
de a versben a sorok szőttese,
mint - hol volt, hol nem volt - színes mese,
ritmusa, rendje megmutat mindent,
a semmi közepén magát az Istent.
