Uram, az arcod ittmaradt,
kendőmbe fagyottan,
az emlékezet nem törli le
s a hatalom rettegve féli.
Szívem alá ha rejteném
tán belehalnék egy napon,
zászlóként ha lobogva vinném,
megköveznének az emberek
és a hadbavonulót
arcod nem segíti.
Világ sebeit bekötözni
kevés ez a darabka rongy,
égre ha feszíteném,
menedékem is alig volna.
Megkínzott arcoddal megverve
futok az emberek elől
s utolsó ajándékoddal gazdagon
ott van a helyem
a legszegényebbek között.
