Ki formálta ki a csillagokat
és lehelte az éj bársonyára,
ki szőtte a felhőket
az egek boltozatára,
ki szólt hozzám a magasból,
hogy hangja talpig betakarjon,
kinek a szemei néztek át rajtam,
hogy csontig hatoló fényük
lelkemből minden bűnt napfényre hozzon,
ki vagy te, lopakodó Isten,
kinek érintésére leomlott minden falam,
álltam őrizetlen sorssal,
kiszolgáltatottan,
mérhetetlen lényed okozója annak,
hogy lebénult tagokkal
a te utadat követni gyönge voltam.
