léptedet őrzi a nyári ég,
s a pergő homok narancsvörös csöndje,
ahogy a kései árnyakon át megnyúlnak az esték.
S ha kitárul és bezárul az éj,
a boltívek magányán a kő álma átsuhan,
s a múló idő vándorának szava
e kövekbe vésve örökre írva van.
Ott vagy a térdeplő nyári fűben,
ahogy végigsimít az esti szél,
s a fatönkök között a kertek alján,
hol az első csepp zápor az arcodhoz ér.
Ott vagy a hársfák alatt a parton,
s a parton feledett vén padon,
és hiszem, hogy élni fogsz,
mert Isten Benned él,
szemben a lenyugvó nappal, egy vagy,
ki egyszer újonnan is születtél.
