a rakpart kopott köve sem jutott.
Rangom harang az ártér ágain,
hol sorsom mint konok homok futott.
Bámulom a túloldali fákat,
átdöfi dárdáit rajtuk az alkony.
Vörös cipellőn átosonó bánat,
arany ruháján ülök itt a parton.
Enyhe szél libben, épp csak vizet csókol
sok apró fodor, és surranó szenny.
Végre a felszín mentes minden szótól,
vad smaragd kacajjal a mély üzen.
