Amikor a gond belenéz a napba,
árnyéka szinte kiolvasható,
bár a sugár nem szaggatja szavakra.
Illúzió a lelkiismeret:
a látóhatár feszes pengeélen
hintáztatja az óriás eget,
és hulló vérébe pirul az éden.
Szemünk óceánjában nincs sziget,
hogy a látvány értelmes partot érjen,
csak egymásba sodródnak tengerek,
csak gyűl a csend az óceánfenéken,
s lehet, hogy hullám minden gondolat,
ami az űrrel ütközik ezerszer,
mossa a hullámtörő arcokat,
hogy végtelenné tisztuljon az ember,
a mindenség parányi porszeme,
akit gond törpít, és gondolat tágít,
hogy lét és nemlét közt égő sebe
föllángoljon a fekete halálig.
