Szeretet, Hit, Béke, Remény
Szeretet
egyszer rég
egymás kezét fogva
indultunk távoli álmok
szülte otthonokba
hol tiszta fehér napok
és vidám évek
ülték körül a terített asztalt
kalács illatán
nőtt a szeretet
s könnyek mostak
csillogó szemet
egyszer rég
egymás kezét fogva...
azóta jajszó kuporodott
jégvirágos ablakokba
megfagyott a szeretet
sötétbe öltöztek a napok...
egyszer majd
házunkhoz jönnek a csillagok
Hit
megárvultunk
hitünk fogytán
még él bennünk Isten
de odalett minden
kezünk még kulcsolódik
ajkunkon ima rebeg
taszítanánk
olykor ölelnénk
megárvultunk
bennünk még reszket...
de hitünk fogytán
szavak vergődnek kereszten
Béke
oly késő már
de megértettük mennyit ér
míg kínok marták sebesre
hófehér arcunk
míg árkokból nyúlt felénk
megannyi átok
míg léptekben haldoklott
a valaha szeretet
míg ember hátáról a fájdalom
ajtók elé kérezkedett
oly késő már...
bennünk béke nem született
madarak szárnya alól
mind gödörbe esett
lelkek indultak érte harcba
maradt mind egymagára
Remény
hófehér gyertyán égett
arcokra kérezkedett
üres tenyéren olykor még
csipetnyi morzsát keresett
ajtón belépve
terített asztal mellé ült
míg várt - a vacsora kihűlt
majd gyermeket ölelt
anyát tanított jóra
felemelt mocskos kezet
nem engedett a lábnak
rugdosni rongy életet...
egy napon mégis
magára hagyta az embert
majd visszatér- a szeretettel.
