Utólszor halk szóval a tenyerét
tette a tenyerembe,
az a tenyér olyan volt, mintha kért
és adott is volna egyszerre.
Küldj verseket, súgja ő, s a tenyere
súgja a tenyeremnek,
körül a terem kifeszített csöndje, s csak
a tenyerem, hogy feleljek,
mint mikor a Léthe folyón oda-
vissza mellőzi a
ladik a ladikot, térben és időben
csak kézfogásnyira.
Írom a verset, lenni kezd, ahogy születik
benne az ő halála,
mert ő már sehol nincs, s mint egy marék
földet dobom utána.
