I.
A csend már nem fáj, jó nagyon
egyedül lenni ágyamon,
És várni rád, amíg lehet.
A szív a mellben megmered,
és megszakad a mozdulat,
előre, hátra, nem halad
a test, a lélek egyre megy,
a szó a szájban megremeg.
Szólítalak, hogy hol vagyok,
ma ördög, holnap angyalok
vigyáznak, nehogy holt legyen
a mindig tartó szerelem.
És elhiszem, hogy jó nagyon
egyedül lenni ágyamon.
Pedig, ha tudnám, hol lehet
a mindig tartó szeretet,
a mindig édes mozdulat,
a test, a lélek, a tudat,
szemed, nyelved, szád, karod.
Ölelj, amíg nem vagyok halott!
