már nem hiszed, nem hallgatod,
de fehérre mosnám alattad
a besározott harmatot,
és vinnélek messze, messze el,
fogam közt, égő mellemen
altatnálak minden este el,
és ringatnálak, Kedvesem.
Én évek óta nem láttalak,
úgy érzem, elrejtve a fény,
hallgatok, elfojtom magamban
az igazat, hogy nincs remény,
hogy nem lehetek, hogy nem lehetsz,
soha, de soha, jól tudom,
semmikor nem voltam tiéd,
hiába osztom, szorozom.
