Kinek csak a hó világít
s szegyig állott tűzbe’,
felnyalábolt egy világnyit
s tű fokába fűzte.
Akinek csak hó világít,
nem adventi gyertya,
maga köré egy parányi
tavaszt igazítna.
Egy kevéske boldogságot
próbálna szívére,
amit vörös versre váltott,
hadd cifrázza vére.
Kinek már csak hó világít
s fáj a szónak szépe,
véges-végül kiviláglik,
honnan lopta, tépte.
