ha lemostad magadról az érintésemet,
ha nincsen semmi, amiből az én arcom
visszanéz rád minden pillanatban.
Elolvadt benned a szerelem,
belefáradt a rettenetbe,
s hiába nézlek megfáradt szemmel,
vissza már nem hoz a vágyam.
***
Én már a végső magányt tanulom.
Hogy fájni fog? Tudod te is:
van, ami jobban fájjon.
Hogy boldog légy – kívánom.
Ez jár neked, megillet.
...
„A magányosság nem úgy jön létre, hogy senki nincs körülöttünk, hanem sokkal inkább azáltal, hogy senkivel nem lehet megbeszélni olyan dolgokat, amelyeket fontosnak érzünk.” Carl Gustav Jung
