Amilyennek a kamasz Isten
eltervezte egykor,
a megfogamzott első nyár előtt.
Könnyű, nyújtózó árnyékok hevernek
a fény tövében. Örök délelőtt.
Arcunkról forró fény pereg,
kitárva fekszünk ott az ég előtt.
Nem tudunk semmit. Csak leszünk,
akár a teljes ég és a tenger,
a Mindenségből kimetszetlenül.
A mozdulatlan déli nap lobog.
Elindulunk,
a láthatár szegélye
megvillantja a hűvös végtelent.
Meredek, boldog villanásokon
futunk bele a habzó messzeségbe.
