Öregek.
Árnyékuk néha összeér.
Két levél,
közös pályán keringve
lassan az Idő ölébe hull,
mennek az emlékek útján,
néha szóval, néha szótlanul.
Nem sietnek. Nincsenek
sürgős, fontos dolgaik.
Egy lépés csak, de
nem kihagyható:
eljutni addig a padig.
Két öreg. Mennek a parton.
Fénylik bennük az Idő.
Kérges, bölcső kezek
ringatnak régmúlt perceket,
és már mindegy,
melyik volt, s kié.
Közös az emlékezet.
