Makay Ida: A növő csenddel

Látom az időn túli tájban

a bronzkori nagy naplementét

az óriás fenyők fölött,

s páfrányok mélybe szállott földjét.

Az éjbe forduló korongig emelem szívem, homlokom.

S magamtól magamba szálltán

a növő csenddel kérdezem:

Másodpercek vagy évmilliárdok

zuhognak át az alkonyon?