mert semmid sincs a fényeken kívül,
de azok lesznek veled kevesebbek,
akikben lassan életed kihűl.
Fölébredsz, lám, a valóság marasztal,
a gyermek követeli a mosolyt,
körbekerít egy törékeny vigasszal,
s már az bánt, ami lesz, nem ami volt.
Már ő fáj, ki még nem tudja, mi végre
göngyölgeted mosolyok melegébe,
kísérje hűen egy igaz mese,
amelyből teremthet olyan vidéket,
ahová sehonnan is visszatérhet,
ha majdan mindent elveszítene.
1989. április
