III.
A létezés útvesztőiben hívtalak, s kívántam:
próbálj ki engem. Dadogó szavakkal igyekeztem mindig
közelebb hozzád. Távolodtam és közeledtem egy ősi
ritmus szabályai szerint. A megkopás fáradtságában
csak mímelni tudtam a szeretetet a rám bízott létezők iránt.
S folytonos vajúdással új szeretet kélt bennem, mely
visszavonhatatlan, s a részvéttől sírás szorítja torkomat.
Új és új körökben leljük meg egymást a feltámadó
vágyakozás törvényei szerint. Én tudlak Téged. Valami
nagy beszélgetésre készülök, melynek fényében kegyelmet
nyernek az esetlegességek és a kiúttalanság félreértett
kacatjai, löttyei. Vágyom - kívánkozom - szomjazom
azt a létezést, melyben fölérek e párbeszédben Hozzád.
