Hiába röppent városokon át,
májusi eső, vihar tépte szét
hangjegyekre a frissen nőtt füvön
a kertekben egy rigó énekét,
de nem bírt el a könnyű nyersanyaggal,
vizes, puhább és ragyogóbb szövet,
az éjszakánál titokzatosabb,
fényéveket és holdakat követ,
minden hajnalban újra felcsobog,
dobog, zenél a könnyű vízfolyás,
talán egy isten dúdolása volt,
vagy virágének vagy valami más,
amely aludni végképp nem hagyott,
megfogott, emelt, s tudtam, nem hagy ott.
