Hiányoddal nézek benne farkasszemet.
Ásítozik a reggel. Mióta unja némaságomat?
Feslett szavakat suttog a falaknak az ágy. Felölti
harci díszeit a magány, elsöprő csatára készül
a semmi ellen; tudja, nélküled is átmelegszem.
Nem fáj az üresség, magamhoz simulok benne,
mint majomgyerek a szőranyához; belerajzollak
a levegőbe, várok, mint kalászban a búzaszem.
A csendemből így lesz oltárcsend. Ha tükörbe
nézek, a te szembogarad néz rám vissza.
Levegőt veszek: hallom a lélegzeted.
