Nem te – én ölöm meg a szerelmet,
kézzel, késsel, kételkedéssel,
miközben te örök szemeddel
összetört arcomba nézel.
Olyan vagy nekem, mint a lámpa,
mely az utak végén világít,
nem látom magam általa,
de megyek felé a halálig.
Ott van az ajtó és a ház,
ahol magamat elfelejtem,
kérdezheted, ki szeret jobban,
kérdezheted, ki a kegyetlen.
