itt nincsenek platánok csak a kihunyt képzelet
itt nincsenek válaszok csak néma miértek
itt nincsenek vágyak nincsenek örömök
csak a zsebek mélyére menekülő kéz tétova
gesztusa siklik az üres percek fölött
matatok furcsa képzetek között
válogatok szivárványos emlékfoszlányokat
beszélek hozzád
győzködlek – mintha önmagamat –
görcs a kezemben nyelvemen
– valami mást akarok
ami hiányzik
ami üres
ami téboly és őrület
itt nincsenek platánok csak a legyűrt képzelet
itt nincsenek színek sem csak szürke révület
itt meghaltak a kérdések a vágyak az örömök
csak a zsebbe menekülő kéz tétova gesztusa
maradt
felhőkbe olvadó mosolyod fölött
világtalan kerestelek
kisírt szemű tegnapok romjai között
bénult ujjaimmal simogattalak
figyeltem arcod rezdülését fakuló mosolyod
s tudtam: valahol örökre elvesztettelek
ott ahol nem nőnek platánok ahol elapad a képzelet
ahol ködbe szürkíti a színeket a dac: hogy nélküled
– mert veled már nem lehet…
