Hol voltunk és hol nem voltunk.
Senki sem tudta s nem tudja, mi se.
Aztán lerakott minket valahová az élet, és
Most kétségbeesetten kapálódzunk, mint
Egy vízbe esett kutya, másokat okolunk a
Világért, s közben elnézzük saját
Hibáinkat, s ráfogjuk másokra a
Rontás szerepét.
„Nem én voltam!” Ne mondd soha!
Nem volt senki, senki sem hibázott, csak
Egyszerűen így alakult.
És volt, aki jobb helyen, szerencsésebben
Ért Földet, volt aki kevésbé, de
Végül mind ugyanolyanok vagyunk kívül-belül,
Csak mindenki mást titkol s titkon figyel,
Ki veszi észre.
Aztán mind elérünk oda, ahol vége.
Ki azt mondja: „ó nem”, ki azt mondja: „végre”.
És azt gondolod, veled nem lesz így,
Hogy van valami, egy fény, egy híd,
Azt reméled, megmentenek, s hogy nem hagyják, hogy így legyen,
És van is híd és megmentenek, de csak utána a kegyelem.
