Esténként a székre teszem
Sorsom, mikor levetkőzöm.
Csupasz vagyok, két tenyerem
Között halottaid őrzöm.
Lefekvéskor végzetedet
A fogasra felakasztod,
Összefonod két kezedet,
Ne lássák, mit rejt, az arcot.
Könyörgésre kulcsolt kézzel
Önmagunkból szabadságra
Így menekülünk elégszer
Álomlázas éjszakába,
Ahol megtörténhet minden,
Felöltöztetnek a vágyak
Sóhaj-boltíves teremben
Királynőnek és királynak,
Kik hol járnak kéz a kézbe,
Rügy fakad a száraz tőből,
Ám az út feléhez érve
Mind a kettő visszahőköl,
Mert bár húsz körömmel tépjük
Bűntudattól sárga lombját,
Kidönteni mégis félünk
Kertünkben a tilalomfát.
