Madár János: Hó, virág

Arcunkról a világ lehámlik,
az idő sebhelye fáj. Évek
évszakok hullnak szemünkbe,
míg a csönd hazatalál.

Szívünkre, nyelvünkre
félelem rakódik. Sírni
egyre nehezebb, mert
megmaradt álmaink fölött
a kő is hallgatózik.