Mintha citrom csöppent volna rá,
Kicsi a lelkem, olykor, este,
S mert csend üldögél az ágyamon,
Várok.
Figyelem,
ahogy testemben a lélek ott kuporog,
nem moccanok,
meg ne riadjon,
el ne szökjön,
csak nézze szánva
csöppnyi őre
hatalmas, ormótlan
földi valómat.
*
Amikor testem hiány,
ott állok kicsiben
magam előtt,
fölnézve rám.
*
Mákszemnél nagyobb,
inkább mint egy ékkő,
talán a briliáns,
olyan vagyok.
A foglalatról nincs mit mondanom.
