foszladozik szétmállik a lét
az Idő gyors és áttetsző karjával
ránk teríti gyűrött köpenyét
Levetettük régi anyagunkat
de ott bujkál a sejtek között
Nem veszítjük hajdani magunkat
lélek az csak mássá öltözött
Te most is úgy nézel szemembe
szemedből az örök ragyogás
ifjan maradt kristálysugarával
megfáradt bús vén arcomba ás
S én most is úgy nézek szemedbe
tekintetem oly tükör maradt
melyben amíg el nem múlunk
fiatalnak láthatod magad
