Mindegy már, hogy jégen,
üvegen, vagy virágharmaton
játszik a fény,
mert nekem teremtődik az idő,
mikor veled vagyok,
és elém zúzmarásodhat
minden régi sírásom,
hogy szememhez, szívemhez
érjen a tél,
mert ereimben viszem,
mint ősi sejtet a szerelmet.
Visszahullok, mint aranyfa a Napba,
mikor hozzád indulok.
