Átok, amit boldogságnak hittem,
gyönyörben pólyásodó kárhozat.
Csitít a szél, pedig csak suttogok:
virágom sötét szobámban megvakul.
Megint eltelt egy óra, egy tavasz, egy délután.
Ráncosodik a fény, ahogy a fákhoz ér,
üvegesedik zöld szeme.
A halottak néznek így:
riadalom nélkül, mikor már mindent megértenek.
Fejet hajtok. Alázatos vagyok. Szelíd.
Mintha meggyóntam volna minden bűnömet.
