Ilyenkor decemberben,
advent idejében, tiszta, hófehér fátyol
borul a tájra, csillagok csókolják
fényüket a szendergő világra,
csendesebbek a hajnalok és éjek,
szürkeségbe bújók a napok,
s e fagyos időben nagy útra indulnak
mégis a földlakók végre:
utaznak szívük mélyére,
ahol szunnyad még a szeretet és béke,
de hiszik, hogy ébred a lélek,
és örök az élet, s e gyönyörű igézet
– legszebb reménye – teszi jobbá
az emberiséget.
