Mint amikor kő esik a tóba,
szemed tükrén fodrot bont a vágy,
mozdulatod finom, lassú, lágy,
ahogy beburkolsz a takaróba.
Fáradt vagyok, elalszom azonnal.
A lámpa halvány fénye rám borul,
te alvó arcom nézed szótlanul,
derűsen játszol elomló hajammal.
Figyellek téged hunyt szemmel, vakon,
álom vásznára rögzül a pillanat.
Én fekszem óvó árnyékod alatt,
S azt álmodom: szeretlek nagyon.
