Áldott az est, mely hozza a reményt.
Lelkünkben megváltott emberek vagyunk.
A tenger magába rejti fájdalmunk,
kínunk rettentő súlyait,
a holnapra borítja színeit,
a tavaszillatú nyárnak.
Olajfánk kérgén egy madár,
dalol időtlenséget, a végtelent.
A Szentföld vár...
szelíden fogadja a Fényt,
az ünnepet.
Messze távolból harangszó hív
hol egykor volt otthonom.
Didergő emberek, keresik az utat,
kegyelemért könyörögnek
e romlott világ bomlásba mélyülő ráncain
mindhiába.
Ott az Alpok lankáinál
márványba vésődött az ősz.
Megszólal ma a szív imája.
Átjárja csontjainkat a valóság szele
Jóság ébred lelkünkben
beteljesedik a szeretet.
