Nagyanyám gyengécske kezét idézi
a szívemből eredő simogatás,
amellyel szavak és hangok nélkül
üzenek hajnali kék ködön át:
mindegy, bármilyen nyelv, amit értünk,
ha a lényeg a bensőnkben életre kel,
s bár néma a szánk, de ébred a vágyunk
másokért mondani egy halk imát.
