elfogadlak már végleg társamul
kapaszkodom beléd
megyünk a hóesésben
(egymást ölelni vétek már talán)
eltűnni tanulunk e néma ébrenlétben
helyetted simítja arcomat a szél
s az úton gúnyosan plántálja belénk
hogy lassú kísértés
hamis látomás minden újabb vágy
és színlelt akarás
te maradtál nekem ha valóság e lét
s talán csak képzelet a közös csillag…
talán csak álom hogy átdereng a fény
az erdők fáin de addig még
válladra dőlve álmodom
míg leereszkedünk lassan
a hófödte dombokon
