József Attilának
Az alsó kövön játszik a Duna,
helyed locsolják kis hullámredők,
vajon, amit itt írtál, hova
vitték tovább a forduló idők?
„Lugasok csendes árnya” még csak ének,
jégesőben nem való eresznek;
azért emlegetnek a szegények,
mert naponta már háromszor esznek.
De gyanakvó még szomszédolásunk,
hiába hogy lelkünket odaadnánk,
elfordulnak - arcukba se lássunk -
akiket testvérként szólogatnánk.
Ős átok ül fejükön, s ők szépen
meghajolnak régi tilalomnak,
vénülő kis bolygónk közepében
a népek új gyepűket vonnak.
Hazák pereme feszül engedetlen,
a kósza szél történelmet ingat:
nem is hinnéd, milyen lehetetlen
rendezni közös dolgainkat.
